Beszámoló levélformátumban - essünk túl rajta :)

Drága Barátaim!

A búcsúzásomat övező érzelmi hullámhegyek és hullámvölgyek, valamint a kinek kinek tűréshatárát kerülgetően negédes búcsúlevelemet követően jelentkezem egy kis élménybeszámolóval az elmúlt másfél hónapomról.

A Nürnbergbe történő kiköltözésem ripsz-ropsz lezajlott, édesapámnak és egy nagy dobozos autónak köszönhetően, így egy hétvége alatt a helyére került az összes könyvem, és igen, a ruháim is elfértek. ;) Mára pedig már a virágok is megtalálták helyüket a lakásban, ablakokban és a kertben.

Ez után gondolhatnátok, hogy következtek a gondtalan hétköznapok, de elárulom nektek, hogy a "hátébék" élete nem csak móka és kacagás ám és egyáltalán nem unalmas. Magam nagyonságosan élveztem azt a 3 hetet, melyet hivatalosan is ebben a státuszban tölthettem a nürnbergi lakban és őszintén mondom, fele annyi mindent nem csináltam meg – és legfőképpen fele annyi könyvet nem olvastam el – mint amennyit szerettem volna. Hatalmas élmény volt viszont, hogy életemben először, valóban minden reggel volt időm arra, hogy tai chi-t vagy qi gong-ot gyakoroljak. (Így ezt már csak be kell illesztenem a dolgos mindennapokba is, mely elé igazi kihívásként tekintek.)

Szóval kertészkedtem sokat, olvastam, ismerkedtem az új életemmel és annak közegével. Tamás mindenben rengeteget segített és segít a mai napig is, leginkább a csendes támogatásával és belém vetett bizalmával. Úgy érzem, nem is kívánhatnék többet. Most épp együtt rendezgetjük a kertet, már a tavaszra tervezett átalakítások fényében, learattuk a tavasszal együtt ültetett paprikapalánták gyümölcseit is – semmivel sem összehasonlítható érzés a saját paprikánkat vacsorázni, ha mégoly kicsik és amorfak is. Egyébként a kert rengeteg örömet ad, hiszen nap mint nap ott sertepertélnek a mókusok és különféle madarak, de egyúttal mindennapos munkát is teremt, különösen így az őszi időben a hatalmas platánfákról hulló temérdek levéllel. A színek azonban minden sajgó testrészt feledtetnek, s különben is, legalább egészen szemmel látható eredménye van néhány órás munkánknak.

Azért azt is bevallom hősiesen, hogy nem minden nap találtam meg a párom szeretése, az otthonteremtés, a főzés és a házimunka direkt társadalmi hasznát, még ha mindezek hozzáadott értéke indirekte jelentkezett is Tamás munkájában.

Szerveztünk ugyan egy bemutatkozó délutáni kis fogadást a szomszédoknak, külön erre az alkalomra készített fényképes meghívóval, magyar borral és hazai finomságokkal, s találkoztunk is Tamás néhány német és magyar barátjával, amikor a harmadik hét végén elmentünk vacsorázni egy ismerős párral, a többiekéhez képest mindenképpen hiányos némettudásom ellenére én beszéltem a legtöbbet. Szóval azóta intenzívebb szocializálódásba kezdtem. De olyan jó volt kicsit magam és magunk lenni.

Amúgy a német nyelvvel már egészen megbarátkoztam, és a tizenévesekhez hasonlóan kevés gátlással viseltetem az iránt, hogy mennyire ragozom épp helyesen a mellékneveket. Persze már több ízben tapasztaltam, hogy túl bonyolult gondolatokat akarok közvetíteni… vagy csak talán még nem tudok németül gondolkozni? S akarok-e egyáltalán? Vannak még nyitott kérdések. Elég annyi, hogy lassan életem első német nyelvű könyvének a végére érek (532 oldal); Tomás Sedlacek, kortárs cseh közgazdász „Die Ökonomie für Gut und Böse” c. könyvéről van szó, mely tulajdonképpen a munkámra való felkészülés jegyében került a kezembe és a könyvespolcunkra. (A könyvről egy későbbi blog bejegyzésben részletesebben írok.)

Merthogy október végén elkezdtem dolgozni Nürnberg Város Emberi Jogi Irodájánál, ahol az első két hónapban a fő profilom egy üzleti etikai konferencia szervezése, melynek egyik fővendége a fent említett úriember, aki ma mindössze 35 éves és egyébként Václav Havel elnöksége idején gazdasági tanácsadója volt. Szóval alig várom, hogy találkozzam a figurával. A könyvet egyébként nagyon ajánlom, mert közgazdaságtan, történelem, irodalom és vallásfilozófia keveredik benne rendesen, néhol egész érdekes gondolattársításokat alkotva, a nemzetközi gazdaság mozgatóerői után kutatva a Gilgámes eposztól a Gyűrűk uráig. 

A munkámról ezen olvasmányélményen kívül most még csak első benyomásokról tudok beszámolni, hiszen még csak néhány napot dolgoztam. Az irodában öten dolgozunk, s közülük egyetlen férfi, aki elsősorban a bevándorlókat érintő emberi jogi – sajnos elsősorban – sérelmekkel foglalkozik. Mindenki más projekt alapon. Én Helgával együtt dolgozom az üzleti etikai konferencián, elsősorban a külföldi meghívottakért és természetesen a protokollért felelek, ő a német vendégekért… mert a jó és erőfeszítés nélküli angoltudás itt még mindig hozzáadott érték. Egyébként megdöbbentően sok projekt tematikájában szerepel a szélsőjobboldali mozgalmak kezelése – középiskolás figyelemfelhívó foglalkozásoktól kezdve a vendéglátóipari szektor számára készülő tájékoztató kiadványon át, a jelenséggel foglalkozó alulról jövő társadalmi kezdeményezések bajor tartományi-Nürnberg városi-emberi jogi iroda-helyi NGO közös támogatásával létrejövő alapig. Szóval talán lesz mit kamatoztatni majd otthon az itt megszerzett tudásból.

A munka egyébként egy rendkívül kreatív és hatékony közegben zajlik, szinte folyamatos a brain storming, a tervezés a legapróbb fázisig lebontva, így a megvalósítás szinte gyerekjáték és meglehetősen kiszámítható. Legalább egy kis projekt menedzsmentet is magamra szedek. Eszméletlenül inspiratív és termékeny a közös gondolkodás – valljuk be, tulajdonképpen vadidegen emberekkel. A főnököm és a projekt-partnernőm is állati nyitott és befogadó személyiségek, és minden esetben kíváncsiak a véleményemre, melyet aktív figyelemmel hallgatnak meg még akkor is, ha nekem esetleg kétszer annyi ideig tart, mire megtalálom a megfelelő német terminusokat – azért a "duetscheng" gyakran befigyel még. Egyébként azt gondoltam, kényelmetlenül fog érinteni, hogy egy új munkaközegbe, témákba és munkastílusba csöppenek, de mintegy két óra alatt áttekintettem a projekt dokumentációt, és máris bevontak az érdemi munkába, melyhez úgy érzem, hozzá is tudtam járulni.

Drága Barátaim, talán a fentieket követően nem szükséges további jelzőkkel illetnem a hangulatom, csak annyi, hogy eszméletlenül jót tett egy kis eltávolodás, mely egyúttal közelebb is hozott sok-sok mindenhez. Valahogy egy csapásra más megvilágításba került, hogy mi az igazán fontos, mire érdemes energiát szánni és mely értékek mentén érzem érdemesnek tovább élni az életem. Nem ámítalak Benneteket, hiszen mindez sok lemondással és szomorú, olykor kegyetlenül kijózanító pillanatokkal jár, amiért kicsit mazochistának is érzem magam.

Szeretettel gondolok Rátok. Remélem, mielőbb találkozunk, itt a blogon, levélben vagy Karácsony előtt személyesen.